Csikó betanítása

Egy csikó betanítása lehet kellemes nekünk és a csikónak is. Gyakran találkozok azzal az elgondolással, hogy ez nem lehetséges. Meggyőződésem, hogy ez azon múlik, hogyan van előkészítve. Az sem mindegy, hogy mennyi időt szánunk rá. Záport már 1,5 éve tanítgatom. A gyerekek mellett persze örülök, ha heti 1-2-szer sikerül elővenni, ami sokat lassít a folyamaton.

Plusz nehézség vele, hogy nem szocializált. Vagyis a családunkkal s az anyukájával nőtt fel. Egy nyarat legelőn töltött, de az nem elég. Ezért külön energiámba került és kerül, hogy a folyamatos, pofátlan ellenkezéseit s játékait elcsitítsam.

Még nem ültem fel rá, mert nem érzem úgy, hogy készen állna. Ha felülnék, persze ugrabugrálna, ellenkezne egy darabig, aztán egyszer csak engedne.
Viszont minek kínlódni, ha egyszerűbben is lehet? Nem ülök fel, míg nem elég átengedő. Míg a megfelelő izomzata nem alakult ki. Míg minden jelre ellenkezés, gondolkodás nélkül reagál.

Eddig nagyon szépen ment minden. Futószáron, szabadon, kézen a maga tempójában fejlődik. Tavaly nyáron már minden szerszám nélkül odajött velem a felülőhelyre, s felkönyököltem, picit rátámaszkodtam a hátára. Most ismételni kezdtük ugyanezt felszereléssel is.

Bár azért kiváncsi lennék már, milyen a hátán ülni, látva, mekkorát nőtt az utóbbi évben is, egyáltalán nem sietek vele.

Mindent csak apró lépésekben… ne is tűnjön fel neki a változás. Mindent előkészíteni. Akkor nem lepődik meg, ha már tudja, érti, hogy mikor mi történik vele, mit kérek tőle.