Záporról

Gondoltuk, legyen csikó. Milyen jó lesz, mi neveljük fel, hozzánk nő. Vigyázunk rá, jól tartjuk. Artemisznek legyen társ. Aztán lett is. Hogy még “jobb” legyen, mén lett. Mostmár herélt.

Tudtam, hogy vele egykorú lovak nélkül nehéz lesz mindenkinek. Nehezebb, mint gondoltam…

Most 3 éves. Dolgozunk, egyelőre csak földről. Ügyeskedik, de folyamatosan feszegeti a határokat. És harap. Sokat és mindent. Játszana. Haladunk, lépésről lépésre, de nagyon kicsik a lépések. Próbára teszi a türelmemet, a tűrőképességemet, a leleményességemet.

Volt még nehéz dolgom. Volt, hogy nem sikerült egy lóval jól kijöjjek. Két olyan lovat ismertem, amelyikkel egyszerűen nem sikerült közös nevezőre jussak. Annak a számlájára írtam, hogy nem találunk. (Kiváncsi lennék, a mostani tudásommal mire mennék velük 🙂)

Zápor teljesen más próba elé állít. Vele talál a szó. Egyszerűen még gyerek. Egy nagyon-nagyon rakoncátlan gyerek. Olyan csikó, amilyennel még sose volt dologom. Unatkozó gyerek, aki mindent elkövet, hogy figyelmet kapjon. Bármilyen figyelmet.

Kíváncsi leszek, mire megyek vele a továbbiakban. A körülmények mindenesetre ellenem dolgoznak most. Lovat “faragni” lehet. Sokan próbálkoznak vele. Az nem mindegy, hogy milyent és milyen módszerrel.

Ez egy jó próbatétel. Eddig a legnehezebb. A legjobb. Remélem sikerrel járok! Azzal sokat bizonyítanék, magamnak (is).