Csúszkálás

Néhány éve Artemisz nagyon csúszkált. Annyira, hogy sokszor el is esett. Elég volt, ha mondjuk nagykörön vágtában, vagy ügetésben pici lejtése volt a talajnak. Vagy nem lejtett, csak a fű vizes volt. Csúszott meg, s már nem figyelt arra, ami csináltunk, csak félt, és feszült volt.

Sokat gondolkodtam, keresgéltem, hogy mi lehet az oka, illetve a megoldás rá.

Egyik nyáron Zápor nagy szabadulóművész volt. Akkor többször is elszöktek, körbejárták a környékbeli dombokat. Utána lényegesen sokat javult a helyzet. Jobban tudta, hogyan egyensúlyozzon a dimbes-dombos, esetleg meredek talajon.

Akkor ért hatalmas meglepetés, amikor most megjött a jeges, csúszós tél. Artemiszen vígan lovagoltam itt is, ott is… lépés, ügetés, vágta, földről, nyeregből, kiskörön is akár…

A homokos pálya sajnos pont az első nagyobb fagy előtt nem volt elgereblyélve, úgyhogy nagyon göröngyösen fagyott meg. Azóta nem olvadt ki, még ráhavazott, használhatatlan lett. Úgyhogy a mezőn lovagoltam mostanában. És meglepetésemre, nem csúsztunk meg. Egyszer se.

Egy ideig fel se tűnt, hogy most jobban mennek a dolgok. Csak akkor, amikor megláttam, hogy Zápor alig tud egy-egy helyen menni, úgy csúszik, Artemisz meg ugyanott lazán keresztülsétál vagy üget.

A fő oka, úgy gondolom, az egyensúly. Vagyis annak a hiánya volt.

A helyes körmölés is sokat számít.

A helyes lovaglás. Fontos, hogy hagyjuk egyensúlyozni és segítsük benne.